Az Eurogamer.net nyomán a Gamekapocs.hu oldal tudósít a hírről, miszerint a következő, 5.0-ás firmware-frissítéssel a magyar nyelv is a támogatottak között lesz a Playstation 4 rendszerében. Ugyanakkor, amikor a cseh, a thai, a görög, az indonéz, a vietnami és a román nyelveken is elérhetővé válik a konzol menüje, számos más változtatással együtt.
Különös lehet, hogy egyszerre lokalizálják a felhasználói felületet egy tízmilliós és egy negyedmilliárdos országban is, hiszen jóval nagyobb piacról beszélhetünk Indonézia esetében. Nem tudni, hol a határ a potenciális vagy már aktív felhasználók számában, amitől kezdve érdemes elkészíteni egy fordítást akár a konzol menüjéhez, akár játékokhoz. Valószínűleg inkább gesztus jellegű a magyar fordítás, mint üzleti elemzés eredménye. Az 5-10 ezer fős magyar játékosközösség aligha jelent akkora lobbierőt (összehasonlításképpen: Németországban például 3,2 millió eladás fölött járt 2016-ban, az egész világon összesen pedig már a 60 milliót is túllépte az eladott konzolok száma) és valószínűleg az eladások ugrásszerű megemelkedését sem várják a magyarítástól.
Annál is inkább, mivel ez csak a kezelőfelületet érinti, tehát a játékok nyelve továbbra is azok fejlesztőitől függ. Azok pedig még kevesebb fölösleges erőforrással bírnak a játékok magyarra fordítására, ami arányaiban sokkal nagyobb feladat. Egy komolyabb játékban több órányi dialógus van, míg egy kezelőfelületen elsősorban almenük neveit és magyarázó szövegeket kell lefordítani. Minőségben és mennyiségben is más.
Mindez igazából nem is gond. Amíg a magyar lakosság háromnegyede egyetlen idegen nyelven sem beszél, minden ösztönző jól jön a nyelvtanuláshoz. Erre pedig kiváló módszer videojátékokkal játszani, főleg olyanokkal, ahol a történeten és párbeszédeken van a hangsúly, de legalábbis meghatározó részt tesznek ki a játékok tartalmából. Ilyenek az Assassin’s Creed, a Bioshock, a Fallout 4, vagy a Mass Effect. De ha valakinek már a menü angol nyelve is gondot jelent, annak a játékok maguk sem tudnának kellő élvezetet nyújtani.
A jó hír az, hogy ezek nagyon alap akadályok, a mai internet-uralta kétnyelvű világban lassacskán általános iskolában megugorhatóak. Utána viszont nincs megállás- csak arra kell ügyelni, hogy ne korlátozódjon a szókincs az intergalaktikus kalandozás vagy épp a világháborús taktika szaknyelvére, hanem bővítsük a „portfoliót” többféle játékkal vagy egyéb gyakorlási móddal. És ezzel bizonyára maximálisan egyetértenek a Sony és a Microsoft értékesítési vezetői is.

Forrás: gamekapocs.hu/hir/55306/ugy_nez_ki_magyar_forditast_kap_a_ps4_dashboardja