Lector fordítóiroda / blog / Egyenjogúak-e az Európai Unió nyelvei?

Az Európai Unió valamennyi alapdokumentuma – a Római Szerződéstől kezdve egészen a legújabb alkotmány szövegéig – az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára (1948) támaszkodva tartalmazza a szoros együttműködés és a szolidaritás mellett az egyenjogúság eszméjét. Ebbe beletartoznak a nyelvi jogok is.

Az alkotmánytervezet II-21. cikk (1) bekezdése pl. így rendelkezik: „Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, tulajdon, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.” A II-22. cikkely is hangsúlyozza, hogy: „Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.” (kiemelés HV.)

Felmerül azonban a kérdés: a nemes alapelvek leszögezésén túl az ilyen sokaságban és különböző lélekszámmal rendelkező nyelvek egyenjogúak lehetnek-e?

Mint láttuk, egy megszorítás már az elvek szintjén is fennáll: csak az államalkotó nemzetek nyelvei minősülnek hivatalos nyelveknek. Így lehetséges, hogy olyan „kis” nyelvek, mint a dán, finn, ír vagy a még fél millió lélekszámot sem elérő luxemburgi, de most már a ciprusi és a máltai nyelv is hivatalos, míg a kb. 7 milliós katalán nép nyelve máig nem rendelkezik ugyanezzel a státusszal.

Nézzük azonban, mi a helyzet a hivatalos nyelvekkel? A teljes egyenrangúság azt jelentené, hogy bármely ajkú állampolgár az Unióban a magán- és a közélet bármely területén korlátlanul használhatná a saját anyanyelvét. Világos, hogy ez a 20 nyelv hivatalos nyelv esetében sem képzelhető el. Tehát lesznek olyan szintek, ahol az anyanyelv használható - ez a magánszféra és a közszférának a magánszférával legszorosabban érintkező területei lesznek, a többi szinteken a többség számára közvetítő nyelv(ek)re lesz szükség. De mely nyelv vagy nyelvek legyenek a közvetítő nyelvek? Természetesen minden népnek az a legelőnyösebb, ha az ő anyanyelve a közvetítő nyelv, tehát ilyen szinten nem lehet igazságot tenni. De látszólag nem is kell, hiszen a gyakorlat „spontánul” kialakítja a maga kommunikációs eszközeit.

Közvetítő nyelvként az ún. „világnyelvek”szolgálnak. De ezekből van jó néhány, és ha sok a közvetítő nyelv, nem biztos, hogy a kommunikáció létrejön. Hiába tud valaki akár két világnyelvet is, ha olyan valakivel kerül össze, aki másik kettőt tud: pl. egy franciául és németül beszélő nehezen fog szót érteni a csak angolul és spanyolul tudóval. Ezért az a tendencia, hogy egy adott esetben lehetőleg mindenki azonos közvetítő nyelvet használjon, ez ugyanis nagyon megkönnyíti a helyzetet.